Nekem elsősorban a hangzással volt bajom. Hátul kezdtem a koncertet a haverokkal, de a jó a rossz és a csúf utáni sokk inkább volt negatív mint pozitív. Megpróbáltam túltenni rajta magam, ugráltam, kalimpáltam, de a hangerő csak nem akart megjönni, nekem pedig a Death Magnetic blokkra végképp elfogyott a türelmem, ezért úgy döntöttem mentem a menthetőt, és a többieket hátrahagyva elindulok "befelé", keresztül a hústömegen (aki próbálta, tudja milyen hálátlan feladat). Hátha ott majd jobb lesz a hangzás, hátha ott majd több mozgás lesz és jól kitombolhatom magam.
A Fade to Black aztán megállított, és a Cyanide-ig maradtam is egy helyben, de aztán tovább indultam, mert a jelek szerint még mindig nem értem el a kemény magot. Csak mentem, mendegéltem, már elég közel jártam, hiszen elértem abba a sávba, ahol a basszus már csak tiszta rezonancia volt, mégis sehol egy örjöngő csoportosulás, ahol levezethetném fölös energiáimat. Itt teszem hozzá, hogy nem akartam én mindenáron pogózni, csak valahogy úgy éreztem ha nem pörgetem fel magamnak a bulit, egészen keserű szájízzel fogok majd távozni.
Ki is tört belőlem, hogy "...meddig kell még ahhoz menni, hogy az ember találjon egy kis akciót?!", mire a hátam mögül egy csalódott hang felelt: "Hát ahhoz bizony mehetsz ameddig akarsz!"
Végülis szerencsére minden jóra fordult, csak neki kellett kezdeni, és összegyűlt a népség, az igény ezek szerint megvolt, csak valahogy nyilván nem tűnt helyénvalónak. És ez szerintem nagy baj. Mert ha itt tartunk, hogy Metallica koncerten nem helyénvaló kicsit fizikailag is megőrülni (és nem pusztán az fér bele, ha idegesítően ordítjuk a gitártémákat - tá-tárárá-rárá-rárá -, mint egyeseknek), akkor az rossz.
De mondom, a hepiend megvolt, a Motorbreath és a Seek and Destroy aprítós részeire már készen fortyogott egy kisebbfajta pokol. A buli megmentve, de a csalódás attól még csalódás marad. (főleg hogy én még egy Battery-t nagyon vártam a végére)
A Fade to Black aztán megállított, és a Cyanide-ig maradtam is egy helyben, de aztán tovább indultam, mert a jelek szerint még mindig nem értem el a kemény magot. Csak mentem, mendegéltem, már elég közel jártam, hiszen elértem abba a sávba, ahol a basszus már csak tiszta rezonancia volt, mégis sehol egy örjöngő csoportosulás, ahol levezethetném fölös energiáimat. Itt teszem hozzá, hogy nem akartam én mindenáron pogózni, csak valahogy úgy éreztem ha nem pörgetem fel magamnak a bulit, egészen keserű szájízzel fogok majd távozni.
Ki is tört belőlem, hogy "...meddig kell még ahhoz menni, hogy az ember találjon egy kis akciót?!", mire a hátam mögül egy csalódott hang felelt: "Hát ahhoz bizony mehetsz ameddig akarsz!"
Végülis szerencsére minden jóra fordult, csak neki kellett kezdeni, és összegyűlt a népség, az igény ezek szerint megvolt, csak valahogy nyilván nem tűnt helyénvalónak. És ez szerintem nagy baj. Mert ha itt tartunk, hogy Metallica koncerten nem helyénvaló kicsit fizikailag is megőrülni (és nem pusztán az fér bele, ha idegesítően ordítjuk a gitártémákat - tá-tárárá-rárá-rárá -, mint egyeseknek), akkor az rossz.
De mondom, a hepiend megvolt, a Motorbreath és a Seek and Destroy aprítós részeire már készen fortyogott egy kisebbfajta pokol. A buli megmentve, de a csalódás attól még csalódás marad. (főleg hogy én még egy Battery-t nagyon vártam a végére)
